SZC logo

Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum

OM kód: 203039/003 | 6640 Csongrád, Gyöngyvirág utca 16/A

Intézmény logo

Hódmezővásárhelyi SzC Csongrádi Sághy Mihály Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium

HírekKözérdekű adatokÓrarendKRÉTA
Széchenyi 2020

Kőműves

Kőműves illusztráció

Építőipar ágazat képzése, amely szakképzettség megszerzésével zárul. A kőműves hozza létre az épületek alapjait, legfőbb szerkezeteit, boltíveket és boltozatokat, lépcsőket épít, valamint elvégzi a külső és belső vakolást. Keze nyomán lesz a tervből valóságos szerkezet. Ezt követően előkészíti az épület befejezéséhez szükséges egyéb építőipari burkolási, szerelési, asztalos és festési munkálatokat.

Ajánlott minden fiatal számára, aki vágyat érez arra, hogy maradandót alkosson, és ezért akár hajlandó fáradságos munkát végezni. Ajánljuk azoknak a fiataloknak, akik ezzel a munkával stabil megélhetést szeretnének biztosítani maguknak. Az építőipar és a kőműves szakma versenyképes lehetőség, hiszen építkezők és építkezések mindig is voltak és lesznek, kőművesekre mindig szükség lesz.

KOMPETENCIAELVÁRÁS

Ügyes mozgás, állóképesség, jó fizikum, jó szemmérték és térlátás, kézügyesség, csapatmunka. Hajlam az új innovatív technológiák megismerésére és elsajátítására.

A SZAKKÉPZETTSÉGGEL RENDELKEZŐ

  • magabiztosan értelmezi a műszaki terveket;
  • a kivitelezés során szükséges eszközöket készség szinten képes működtetni;
  • az alkalmazott anyagok jellemzőit és a hozzájuk tartozó technológiai utasításokat ismeri és betartja;
  • a kivitelezés során a kőműves brigád többi tagjával együtt dolgozik, ugyanakkor képes az önálló munkavégzésre is.

Partnereink

SZC logo

Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum


Hódmezővásárhelyi SzC Csongrádi Sághy Mihály Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium

6640 Csongrád, Gyöngyvirág utca 16/A

Telefon: +36-63-570-425

E-mail: saghy@saghy.hu

OM azonosító: 203039/003

Felnőttképzési nyilvántartás száma: B/2021/002526


2024Hódmezővásárhelyi SzC Csongrádi Sághy Mihály Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium