SZC logo

Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum

OM kód: 203039/003 | 6640 Csongrád, Gyöngyvirág utca 16/A

Intézmény logo

Hódmezővásárhelyi SzC Csongrádi Sághy Mihály Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium

HírekKözérdekű adatokÓrarendKRÉTA
Széchenyi 2020

Projektek

Erasmus+ program „Going Digital In An Innovative Classroom”

Iskolánk két oktatója, Száraz András és Fagyal Béla tanár urak közel egy hetet töltöttek Prágában, ahol az Erasmus+ program „Going Digital In An Innovative Classroom” című kurzusán vettek részt az EDUCAnet kétnyelvű magániskolában, ahol általános és középiskolai szinten folyik az oktatás, sőt, a tavalyi évtől kezdve óvodás kortól is várják a gyerekeket. Ez azt jelenti, hogy 3-4 éves kortól egészen az érettségiig kínálnak nagyon komoly tudás megszerzését lehetővé tévő oktatást, ráadásul két tannyelven. Nem meglepő tehát, hogy a diákok mindegyike kiválóan kommunikál angolul, amelyről személyesen is meggyőződhettünk. 
Egy olyan iskolába látogattunk el, amely modern oktatást kínál a gyermekeknek. Ötvözi a nyelveket, a technológiát, a személyiségfejlesztést és a hagyományos cseh oktatást. A tantestület is meglehetősen nemzetközi, az egy hét alatt több országból, sőt több kontinensről érkezett előadókat hallhattunk. 
A kurzus során elméletet tanultunk, esettanulmányokat vizsgáltunk, megbeszéléseket, csapatmunkát, csapatjátékokat és iskolalátogatást is megvalósítottunk. A komoly munka mellett természetesen arra is jutott idő, hogy a prágai látnivalókat – amiből szép számmal akad e gyönyörű városban – is meglátogassuk, illetve a cseh gasztronómia és sörkultúra vívmányaival is megismerkedhessünk.
Hasznos és tapasztalatokban gazdag, élménydús egy hetet tudhatunk magunk mögött.

kép3.jpg

Projekt azonosító 2025-1-HU01-KA122-VET-000343701.png


 


Partnereink

SZC logo

Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum


Hódmezővásárhelyi SzC Csongrádi Sághy Mihály Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium

6640 Csongrád, Gyöngyvirág utca 16/A

Telefon: +36-63-570-425

E-mail: saghy@saghy.hu

OM azonosító: 203039/003

Felnőttképzési nyilvántartás száma: B/2021/002526


2026Hódmezővásárhelyi SzC Csongrádi Sághy Mihály Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium